akadálymentes változat

Twitter facebook    
Textlib on-line katalógus

Címünk:

2835 Tata-Agostyán,

Kossuth u. 31.


Telefon:

06-30-691-0042


e-mail:

konyvtaragost@pr.hu

 

 
Nyitva tartás
Hétfő: 17:30 - 19:30
Szerda: 17:30 - 19:30
Péntek: 15:30 -19:30

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sorozatban korábban megjelent mesék >>

 

A feneketlen kút

 

Hol volt, hol nem, hogy merre, magam se tudom, de hogy volt valamerre, az biztos, volt egyszer egy feneketlen kút. Ezt a kutat sokan próbálták megmérni, de hiába, semmiféle madzag nem érte a fenekét, bármennyit is csomóztak össze. Pedig hát nagy szükség lett volna rá, mert a királynak elveszett a legkedvesebb pecsétgyűrűje és éppen ebbe a kútba esett bele. A fél ország lótott-futott, összeszedtek minden lajtorját, sorra leengedték,  hogy a gyűrűt felhozzák, de csak nem tudták.
A király azonban nem nyugodott bele, hogy az ő drága gyűrűje odaveszett. Összehívta anépét s kihirdette, hogy aki megkeresi, felhozza a gyűrűjét – legyen bár ember vagy ördög – annak adja a legkedvesebb kincset, amije csak van.
Volt erre tolongás a királyi udvarban.
Jöttek a vitézek, urak, parasztok, mindenféle szerzet, de a gyűrűt egyik se tudta előkeríteni. Hiába ereszkedtek egy napra, két napra a  kútba, még csak meg se pillantották a fenekét.
Nagyon búsult a király s már-már le is mondott a gyűrűről, - mikor egy este beállított hozzá egy kis ördögképű ember.

- Felséges királyom – mondta  -, én előhozom azt a gyűrűt, ha nékem adod a legkisebb királykisasszonyt feleségül. Nem kell nékem se királyság, semmi, csak éppen ő.

A király nagyot nézett.

- Hm! Nem kell néked királyság, csak a legkisebb lányom? Ilyet bizony még egys se mondott nekem.

És rábólintott.

- Jól van, hát csak próbáld meg. Én állom a szavam.

Azt mondja az emberk:

- De előbb hívasd ide a királykisasszonyt, adjon egy csókot az útra, hiszen hátha nem is jövök vissza.

- No hiszen, ha csak ezt kéred, ez a legkevesebb – mondta a király.

De nem így a királykisasszony. Mihelyt meglátta a kis ördögképűt, akkorát sikoltott, hogy szinte meghaladt a kastély fala tőle. Egyszeriben fölismerte, hogy az emberke nem más, mint az ördögkirály maga.

- Jónak ígértél engem oda, édesapám! Én inkább meghalok, de nem leszek az ördög felesége.

Az emberke azonban nem tágított.

- Ha ez nem akar megcsókolni, add a közbülsőt feleségül hozzám – mondta a királynak.

S mit tehetett a király, azt is odaígérte.
De amikor a csókra került a sor, ez a közbülső is elszaladt, alig tudták megfogni szegényt, úgy megijedt az emberke lólábától.
No, már csak egy lánya volt a királynak, akit odaadhatott volna. Ez szerencsére rosszul látott, no meg nagyot is hallott, - így azt gondolta az apja, ez majd biztos megcsókolja a kis ördögképűt.
De hát mégse így történt. Mikor közel ért a kúthoz, elfintorította az orrát s azt mondta:

- Jaj, apám, már az ördögnek is el akar bennünket adni? Hát nem tudja, hogy az ördög áll maga előtt? Hiszen olyan kénkő szaga van, még egy mérföldre is elérzik!

De a király oda se hederített. Ő csak a gyűrűjére vágyott. Ezt pedig bölcsen tudta az ördög.

- No király, ha már a lányaid nem csókolnak meg, akkor legalább te adj egy csókot! – mondta. – Én úgy is felhozom a gyűrűdet. De a legkisebb lányodat nekem kell adnod mindenáron.

A király restellte a dolgot, de megtette. Odament az ördögképűhöz és megcsókolta. Az pedig abban a minutában lebukott a kútba. Még fel sem ocsúdhatott a király, az ördögképű máris ott volt a gyűrűvel.
Csak éppen hogy nem az igazival. Mikor fel akarta húzni az ujjára a király, nem ment fel sehogy se.

- Hát evvel a gyűrűvel meg mi történt?  - csodálkozott.

- Bizony az ujjad megdagadt, királyom – mondta az kis ördögképű. – De tudod mit? Ha a legkisebb lányod megsimítja az ujjadat, mindjárt lelohad s akkor majd tudod hordani.

A király rögtön hívatta a lányát, hogy jöjjön, simítsa meg a gyűrűsujját. De az nem jött, csak kiüzent, hogy az édesapja menjen be hozzá, ő éppen öltözik.
A kis ördögforma hegyezte a fülét.

- Hová akar menni a lányod, királyatyám? Hová öltözik?

- Én nem tudom, de ha karod, megkérdezem tőle.

Avval bement a palotába, egyenest a lánya szobájába. Ott aztán megtorpant. Egy koporsó állt a szoba közepén s a koporsóban benne feküdt a királykisasszony.

- Hát teveled mi van, kedves lányom? – rémült meg a király.

- Én meghaltam, édesapám, mert az ördögnek ígért oda azért a rongyos gyűrűért. Ha nem dobja vissza a gyűrűt a kútba, már vihetnek is ki a temetőbe. De tudja meg, édesapám, hogy ez nem az igazi gyűrű, mert annak három köve volt, egymás mellett három, ennek meg csak egy van.

- Hát ezt honnét tudod? … - csudálkozott a király. – Nem tévedsz te?

- Én bizony nem, mert emlékszem rá, édesanyánktól kapta ezt a gyűrűt, mikor én születtem, ő maga mesélte. És édesapám is azért szerette, mert három kő volt benne és mindegyi kő egy-egy lánya szemére hasonlított.

A király fejében csak most gyúlt világosság.

- Ez bizony igaz, hallod! Várjál csak, megnézem azt a gyűrűt. És nyúl, hogy elővegye; de mi történt; ahogy kezébe veszi egy csúf nagy béka lett belőle!

- Fogta és kihajította az ablakon. Éppen odaesett a tornácon a nagy asztalra. Azon meg elterült a béka és a hasa kiszakadt. Onnan meg kiesett egy szép gyűrű, amiben csakugyan három kő volt. Az asztal mellett épp ott ácsorgott a király lovásza, fölkapta a gyűrűt és nagy örömmel vitte az urának.

- Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, abból a békából, amit kihajítottál, ez a gyűrű gurult ki. Én úgy látom, ez a gyűrű az elveszett gyűrű.

- Bizony ez, fiam – mondta a király. – De ha már meglelted, a kisebbik lányom legyen a tiéd.

Azt mondja a legény:

- Nem kell nékem a királykisasszony, édes jó uram. Én csak egy szegény lovász vagyok, mit adnék én neki akár csak enni is? Hát még mibe öltöztetném? Mert azt már engedje meg felség, aki az én asszonyom lesz, annak csak én adhatok kenyeret.

- Ez igaz, igaz, fiam – mondta a király, - De hisz a királyságom fele is a tiéd lesz a lányommal együtt.

- Akkor jó, akkor vállalom – mondta a lovász. – Már ha  a kisasszony se kicsinyell engem.

Volt esze a kisasszonynak, tudta, hogy ha a lovász felesége lesz, az nem engedi, hogy elvigye az ördög. Így még akkor nap megtartották a lakodalmat. Nem voltak sokan, csak éppen százan, s kerek egy hétig mulatoztak.
A kis ördögképű közben nem tudata elgondolni, hogy mi lehet a palotában. Ott rostokolt a feneketlen kútnál s várta, hogy mikor megyen ki hozzá a király a királykisasszonnyal.
Hogy ne várjon ítéletnapig, ki is mentek a kúthoz, de a lovásszal együtt. Az ördög-képű azt hitte, most már megkapja a kisasszonyt – s utánanyúlt, hogy megcsókolja. De a lovászból lett király olyat ütött a kezére, hogy menten elkapta. É mikor megint utánanyúlt, a lovászból lett király megragadta és belehajította a kútba.
Azóta nincs ördög, úgy eltűnt, hogy híre-pora se maradt.
Ahogy telt az idő, a másik két királykisasszonynak is került jó, derék ura s mind együtt élnek még tán ma is. A kutat meg igyekeznek elkerülni, hogy ne is lássák, de azért soha nem felejtik el, hogy az ördög abban van és míg abban van, addig jó valamennyiünknek.

  vissza a lap tetejére

 

#top